Főoldal arrow Webáruház arrow Daganatos betegségek

Daganatos betegségek

Az elsavasodott

szervezet és a rák

 

Az összes degeneratív betegség közül valószínűleg a rák tükrözi leginkább környezeti és életstílus jegyeinket. A Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) kutatása szerint a rákfajták mindössze 4%-a genetikai alapon örökölt. A többi megakadályozható lenne, és olyan faktorokon múlik mint az étrend, környezet, életstílus stb.

 

Sok alternatív, holisztikus orvos állítja, hogy a rák leginkább az egyensúlyvesztés jele a szervezeten belül, és nem egy klasszikus „betegség”. Az egyensúlytalanságot a szervezetben „felépülő” felesleges savak okozzák, melyek bekerülnek a szervekbe, szövetekbe és később körülveszik a sejteket is.

 

Vad állításnak tűnik?

 

1931-ben egy német orvos, Dr. Otto Warburg Nobel díjat kapott a légzéssel kapcsolatos enzimek kutatásáért.

A sejtek, különösen a ráksejtek anyagcseréje érdekelte. Bebizonyította, hogy a rák az oxigénhiány következtében kezdődik és terjed a szervezetben!

 

„…minden normális sejtnek abszolút szüksége van oxigénre, de a ráksejtek képesek oxigén nélkül is létezni, ez egy szabály, kivételek nélkül” –írta Dr. Warburg.

 

Kutatásának részeként bebizonyította, hogy majdnem minden egészséges sejtből rákos sejt lehet, ha nem kap megfelelő mennyiségű oxigént. Az oxigén legnagyobb ellensége pedig a savas környezet...

Dr. W. John Diamond és Dr. W. Lee Cowen (Az alternatív medicina és a rák c. könyv szerzői) megerősítik, hogy a rákos sejtek tejsavtartalma tízszerese a normál sejtekének.

A rák és az elsavasodás közötti kapcsolat teljesen elhanyagolt a két író szerint. Azt írják: „Az Egyesült Államokban képzett orvosok döntő többsége fel sem fogja, hogy a vér pH-egyensúlya kritikus, mikor arról van szó, hogy a ráksejtek élnek, vagy pusztulnak”.

 

Ma rengeteg, az alternatív gyógyító szerint Dr. Warburg már 1931.-ben megtalálta a rák okát és a betegség megoldásának kulcsát. Azt mondják, hogy a modern medicina azért tolja félre ezeket az eredményeket, hogy fenntarthassa rákkutatás intézményét, mely sokmilliárd dolláros üzlet.

Távol álljon tőlünk, hogy ilyet állítsunk. Mégis, úgy tűnik, ha annak a pénznek, amit ma kormányok, gyógyszergyártók, alapítványok rákgyógyszerek kifejlesztésére fordítanak, mindössze néhány százalékát rákellenes étrend, életstílus oktatására költenék el, valószínűleg jobban állnánk ebben a látszólag reménytelen harcban.

Még egy olyan konzervatív szervezet szerint is, mint a CDC (Amerikai Járványügyi központ), az új rákos esetek legalább 30%-t megakadályozhatnánk étrend-váltással.

 

Hogyan kapcsolódik a rákhoz a savasság?

 

 

Keiichi Morishita „ A rák rejtett oka” című könyvében azt állítja, hogy ahogy vérünk egyre savasodik, testünk arra kényszerül, hogy a vérben lévő savaktól minél gyorsabban megszabaduljon. A szervezet bizonyos részein ezeket a savakat elraktározzuk.

A "savlerakó helyeken" –mindenki testében máshol- cudar körülmények uralkodnak. Az abnormálisan savas pH és az oxigénhiány miatt sejtek pusztulnak. A halott sejtek lebomlanak, maguk is savvá válnak. De néhány sejt túlél, és adaptálódik az oxigénhiányhoz, savassághoz. Tőlük kell félnünk. Pusztulásukat csakis úgy kerülhetik el, ha abnormálissá válnak. Nem válaszolnak az agy üzeneteire, még saját DNS kódjukat sem követik. Rendszer és limit nélkül növekednek és szaporodnak. Ez maga a rák.”

 

Kutatások

Az Oxfordi Egyetem kutatói (Centre for Mathematical Biology) azt tapasztalták, hogy mind a savasságnak, mind az oxigénhiánynak nagy szerepe van a rosszindulatú daganatok kialakulásánál (még a jóindulatú daganatoknál is)! (forrás: Smallbone et al. – Metabolic Changes)

 

A görög Deocritius Egyetem orvosi karának radiológusai erősen savas pH szintet mértek az emésztőrendszer rákos daganatainak vénáiban! Ez arra enged következtetni, hogy a daganatok maguk intenzíven savasak! (forrás: Koukouratis et al. – Oxigen and Glucose Consuption)

 

 

 

Felelőtlenség lenne azt állítani, hogy pusztán a toxikus savak csökkentésével, lúgosítással teljességgel kivédhető, vagy visszafordítható lenne a rák. A rák multifaktoriális - kialakulásánál sokféle faktor szerepet játszik, és minddel foglalkozni kell, hogy a betegség hosszú-távú visszafejlődésére esély legyen. Nagyon fontos, hogy ne engedjük a rákos sejteket olyan test-körülményekhez jutni, melyben túlélhetnek.

Hatékony lúgosítással „éheztessük ki őket”, csökkentsük a cukorforrást, amiből energiát nyerhetnek!

 

Mikor lúgosítasz, növeled szervezeted oxigéntartalmát és csökkented sav-terhelését, így csökkented a degeneratív betegségek kialakulásának esélyeit is!

 

Dr. Alex Guerrero

UI: még részletesebben a rákról

 

Amit javaslunk:

 

1-5, összesen 5 db
Rendezési mód:
Fáradtsággal küszködő, "állandóan lebetegedő" 30 felettiek számára, akik gyógyszermentes megoldással...
Szerves kalcium és 74 féle nyomelem különleges kombinációja.
Organikus Mega Multi-vitamin homeopátiás sejt-sókkal! Kell ennél több?
Fokozza a lúgosító hatást! Lúgosító hatású ásványok, és növényi kivonatok keveréke, melynek célja ...
Csomagban olcsóbb! A teljes spektrum 20%-os kedvezménnyel!